Illyés Gyuláné a hatvanas évek elején eredetileg a leánya számára vetette papírra József Attilával való megismerkedésének és kettejük kapcsolatának hiteles történetét. A Flóra-versek Múzsája József Attila utolsó hónapjairól szóló vallomását ismeretségük történetével egy időben vezetett naplófeljegyzéseire támaszkodva, „a tények lehető hű” leírásával írta meg, s kettejük történetébe helyezte el József Attila negyvenöt levelét is, amelyeket neki címzett a költő. Könyve ilyenformán a benne szereplő dokumentumok és a szerző igazmondó ars poétikája miatt a József Attila-irodalom egyik legfontosabb darabja.
A könyv először 1984-ben, könyvárusi forgalomba nem kerüló kiadásban jelent meg, majd az óriási érdeklődés láttán szerzője végül is beleegyezett, hogy a Szépirodalmi Könyvkiadó 1988-ban ismételten közre adja. A jelenlegi, ennek a változatlan szövegű újrakiadása, amely a József Attila Emlékévre, a költő születésének 100. évfordulójára készült.
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43. - Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
**********