Nincs vélemény a termékről:0 értékelés

Aron Ralston: 127 óra a kanyon fogságában

Cikkszám: 
127-ora

Az ​egész úgy indult, mint egy átlagos túra Utah államban a Kanyonvidéken, egy meleg szombat délutánon. Aron Ralston, a huszonhét éves hegymászó és kalandsportoló számára ez az egynaposra tervezett kirándulás az eldugott Kék John-kanyonba remek lehetôség volt, hogy kicsit elszabaduljon a téli hegymászás fagyos világából, melynek során egymagában mászta meg Colorado állam legmagasabb csúcsait. Az út során ugyan találkozott két túrázóval, ám délutánra már teljesen egyedül maradt a gyönyörű és vad természet kihívásaival szemben. Két óra negyvenegy perckor, nyolc mérföldre kisteherautójától, egy mély és keskeny hasadékkanyonban épp egy beékelôdött sziklatömbön ereszkedett lefelé, amikor megtörtént a tragédia. A sziklatömb elszabadult, és mielôtt el tudott volna ugrani az útból, a szikla a jobb kezét és csuklóját a kanyon falához szorította. Aron Ralston számára ezzel megkezdôdött a hatnapos pokol. Kevés ivóvízzel és kevés élelemmel, valamint megfelelô ruházat nélkül kellett végigkínlódnia a fájdalmasan hideg éjszakákat, ráadásul azzal a tudattal, hogy ő szokásától eltérôen ezúttal senkinek sem mondta el, hogy hova készül. A kanyon peremétôl harminc méter mélységben, valamint a közel négyszáz kilós sziklatömb csapdájában szembe kellett néznie a halállal: mire bárki is elindulna keresésére, ô már valószínűleg teljesen kiszárad és meghal, ha ugyan addigra egy esô által indított árhullámban meg nem fullad. Ahogy képzeletbeli listájáról napról napra húzta ki a menekülés módjait, videokamerájával felvette, amint végsô búcsút vesz családjától, barátaitól, és elmondja végrendeletét, abban a reményben, hogy egyszer majd valaki megtalálja. Csütörtök délelôtt azonban isteni sugallatra Aron Ralston megtalálta a menekülés elborzasztó, ám egyetlen útját…

A kanyon fogságában címmel is megjelent.

 


**********

Bővebben a könyvek állapotáról, azok megjelöléséről ebben a blogban olvashatsz, klikk.

 Szállítási mód / Delivery Method 

 Díj / Fee 2026.03.01.-től

Személyes átvétel / Personal Pick-up  (Budapest, Corvin-negyed)  INGYENES / FREE
GLS csomagpont / GLS Parcel Point (HU) 1390 HUF
(5000 Ft felett INGYENES - Csak előre fizetéssel / Free over 5000 HUF - Prepayment only)
 Foxpost automata / Foxpost Box 1390 HUF
 Packeta csomagpont / Packeta Pick-up Point (HU) 1390 HUF
GLS futár belföldön / GLS Home Delivery

1890 HUF

(50% 945 HUF)

( 5000 Ft felett 50% kedvezmény - Csak előre fizetéssel / 50% OFF over 5000 HUF - Prepayment only)
MPL postapont és postán maradó / MPL Post Point & Post Office (HU) 1690 HUF
MPL házhozszállítás / MPL Home Delivery (HU) 2290 HUF

Külföldre a Packeta futárszolgálattal küldünk csomagot. A díj a zónától függ. Külföldi szállítás részleteiért klikk ide: Szállítási díjak

Könyv állapota Jó állapotú, használt
Kiadó: Cartaphilus Kiadó
Megtakarítás: 500 Ft
Kezdete: 2025.12.29   A készlet erejéig
14
3 500 Ft
3 000 Ft
Nincs raktáron
A vásárlás után járó pontok: 120 Ft
Az alábbi könyveket ajánljuk még kiegészítőként
Hasonló termékek
Betöltés...
Részletek a könyvről

Könyvesboltunk a Corvin negyednél található, a Ferenc krt-on. Naponta töltünk fel "új" (használt valamint régebben kiadott új) könyveket a webshopba és vaterára is.


Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés

**********

Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk

Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.

(Könyvek 300 forinttól)

H - P : 10:00-18:00

Szombat: 11:00-14:00

Vasárnap ZÁRVA

Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál

Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk

Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.

A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést! 

Idegennyelvű könyvet keresel? Angol, német, svéd, olasz, francia, holland, orosz, japán, török, görög, ukrán, spanyol, stb... A magyar nyelvű antikvárium mellett megtalálod a BookWorm secondhand bookshopot is. Cím: Bp. IX. Ferenc krt 43. Shop: BookWorm.hu

Adatok a könyvről
Polchely:
Hátul 1 szekrény, 1 polc
Oldalszám:
337 oldal
Kiadás éve:
2 011
Kötés típusa:
Puhafedeles
Megjegyzés:
Színes fotó melléklettel
Tömeg:
340 g/db
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Betöltés...
Nyelv
Betöltés...
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Kategóriák
Menüpontok