Közben a sípjelre előjött a hadsereg. Tizennyolc marcona harcos, állig rohamsisakban, azon alul pedig majdnem teljesen meztelenül. Mindegyiken egyforma színű ágyékkötő kendő és sarkantyú volt.
Tíz perc múlva a király előtt álltak. Őfelsége, Limubu király, nagyon ünnepélyesen fogadta őket. E célból nem a trónuson ült, amelyet egy üres gyümölcsös ládából alakítottak át számára, és egy piros ágyterítővel takartak le, hanem az alsóház elnökének hátán foglalt helyet Az alsóház elnöke négykézláb állt, szintén igen ünnepélyes arcot vágott és pipázott.
Limubu király erre az alkalomra a díszegyenruháját öltötte fel. Pompás női alsószoknyát viselt, sőt az egyik lábán bagariacsizma volt. Ezenkívül píros csíkos fehér trikót viselt, és egy összehajtogatott keskeny, lila szőnyeget vetett át a vállán és a derekán. Ünnepélyes megjelenését határozottan emelte, hogy két csuklóján kemény mandzsetta volt. Egyik csuklójára szíjazva a kézelő fölött, nem túl nagy, de hangosan ketyegő vekkert hordott.
Mikor meglátta a társaságot, könnyed mozdulattal megemelte a fején lévő, fehér fátyollal ellátott menyasszonyi koszorút és köpött. - Már vártalak benneteket, lordok!"
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43. - Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
**********