Hogyan segíti elő az erősségközpontú gyermeknevelés a szülő és a gyermek boldogságát?
Rendkívüli hatást gyakorol a gyerekekre, ha a nevelés során elsősorban az erősségeikre fókuszálunk, ahelyett hogy állandóan a gyenge pontjaikat igyekeznénk korrigálni. Nemcsak a rugalmas ellenálló képesség fejlesztésében, az optimizmus kialakításában és a célok elérésében segíti őket, hanem növeli az önbecsülésüket és az energiaszintjüket, így immunisabbá válnak a korunkban szinte járványként jelentkező depresszióval és szorongással szemben.
A szerző, Lea Waters több mint 20 évre visszatekintő szakmai pályafutása során azzal szembesült, hogy sok szülőnek nehézségei vannak ezzel a váltással, mert a hagyományos, megcsontosodott nevelési elvek miatt „vakká” váltak az erősségekre. Ezért könyvében számos javaslattal és gyakorlati példával illusztrálva mutatja be, hogyan kommunikáljunk a gyerekeinkkel, hogyan tárjuk fel erősségeiket és képességeiket, hogyan használjuk a pozitív érzelmeket erőforrásként, hogyan kezeljük a viselkedési problémákat, és hogyan beszéljük meg a nehézségeket okozó helyzeteket és érzéseket. Továbbá rámutat még egy pozitív tapasztalatra: módszerét alkalmazva a szülők különösen izgalmasnak és gyümölcsözőnek találják majd a gyereknevelést.
Rendelés leadásnál érdemes regisztrálni!
A megrendelt és átvett termék értékének 10%-át utána pontok formájában visszakapod. (Akciós termék esetén 4%-ot). A pontokat 360 napig tudod levásárolni.
**********
Szállítási díjak (2023.05.13.-től) |
Packeta csomagpont - Magyarország |
990 Ft (15.000 Ft felett ingyenes) |
Packeta házhozszállítás belföldön |
1 690 Ft |
Packeta - Házhozszállítás Szlovákia: |
3590 forinttól |
Személyes átvétel (Budapest, IX. ker): |
INGYENES |
GLS futár belföldön: |
1 890 Ft |
GLS csomagpont belföldön: |
1 390 Ft |
Foxpost automata: |
1 340 Ft |
Külföldre a Packeta futárszolgálattal küldünk csomagot. A díj a zónától függ. Külföldi szállítás részleteiért klikk ide: Szállítási díjak