Anna O'Brien térképtárosként-könyvtárosként csendesen, magányosan éli mindennapjait, de roppant büszke arra, hogy az illusztris Kongresszusi Könyvtárban dolgozhat, és nagyon érti a dolgát. A feladatai végzése közben a kezébe akad egy hibás haditengerészeti irat, amely egy hajó eltűnéséről ad számot. Arról a hajóról, amelyen egykor az édesapja is utazott... Elhatározza, hogy mindenáron javíttatja a hibát, de bárhogy is próbál érvényt szerezni a kérésének, rendre falakba ütközik. Sőt meg is fenyegetik. Szégyenlősségét levetkőzve úgy dönt, az egyik befolyásos kongresszusi képviselő segítségét kéri.
Luke Callahan az egyik legbefolyásosabb és legtehetségesebb politikus a képviselőházban, ám forrófejűsége miatt egyik napról a másikra kegyvesztetté válik. Mindenáron tönkre akarja tenni az ellene tevékenykedő házelnököt, ezért Anna segítségét kéri, hogy minél több információt gyűjthessen össze a férfiról.
A két fiatal együtt igyekszik felvenni a harcot az őket fenyegető erőkkel szemben, és kisvártatva kiderül: több bennük a közös vonás, mint ahogy azt kezdetben hitték. Ámor nyila megsebzi a szívüket, de maguk sem tudhatják, hogy múltbéli sérelmeik, illetve a titok, amelyet megfejteni kívánnak, engedi-e beteljesülni az álmaikat...
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-18:00
Szombat: 11:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!
Idegennyelvű könyvet keresel? Angol, német, svéd, olasz, francia, holland, orosz, japán, török, görög, ukrán, spanyol, stb... A magyar nyelvű antikvárium mellett megtalálod a BookWorm secondhand bookshopot is. Cím: Bp. IX. Ferenc krt 43. Shop: BookWorm.hu