A tizenkét éves Lydia és nővére, Gina életébe nehéz korszak köszöntött be. Apjuk otthagyta a családját egy másik nőért, édesanyjuk pedig olaszországi tanulmányútra készül, amelyre tudományos előmenetele szempontjából nagy szüksége van. Az egész nyarat táborban kell tölteniük, s ez nem sok jóval kecsegteti Lydiát. A kislány utálja a döntéshelyzeteket, utál választani, amire szülei válása óta egyre gyakrabban kényszerül, s ettől még a tábori élet sem kíméli meg. Ki mellé álljon? A kétballábas, nebáncsvirág Karen mellé, akit a többiek gonoszkodva Selejtnek csúfolnak? Vagy a vagány hangadó, a vadóc Carla mellé? Először Karent választja, aki készségesen meghallgatja panaszait, sőt rábeszéli, hogy vegye föl a kapcsolatot apjával, és hívja meg a táborba, hiszen hónapok óta még csak színét sem látta. Titkos szövetkezésük olyan események láncolatát indítja meg, amelyek szomorúsággal, fájdalommal és csalódással járnak, ám mire rendeződnek a dolgok, Lydia hasznos tapasztalatokkal gazdagodik. Megtanulja, mi az igaz barátság, megtanulja, hogy a család akkor is család marad, ha valaki kiszáll belőle, s ami a legfontosabb: helyet és megnyugvást talál a maga kis világában. A könyvet szeretettel ajánljuk 10-14 éves olvasóinknak, no meg azoknak a felnőtteknek, akik bele szeretnének pillantani egy kamasz lány lelkébe.
Rendelés leadásnál érdemes regisztrálni!
A megrendelt és átvett termék értékének 10%-át utána pontok formájában visszakapod. (Akciós termék esetén 4%-ot). A pontokat 360 napig tudod levásárolni.
**********
Szállítási díjak (2023.05.13.-től) |
Packeta csomagpont - Magyarország |
990 Ft (15.000 Ft felett ingyenes) |
Packeta házhozszállítás belföldön |
1 690 Ft |
Packeta - Házhozszállítás Szlovákia: |
3590 forinttól |
Személyes átvétel (Budapest, IX. ker): |
INGYENES |
GLS futár belföldön: |
1 890 Ft |
GLS csomagpont belföldön: |
1 390 Ft |
Foxpost automata: |
1 340 Ft |
Külföldre a Packeta futárszolgálattal küldünk csomagot. A díj a zónától függ. Külföldi szállítás részleteiért klikk ide: Szállítási díjak