Törökország a világ egyik legfantasztikusabb országa. mindezt kultúrájának, történelmi múltjának és annak köszönheti, ahogyan ötvöződnek benne a nyugati és a keleti tradíciók.
Ebben a fantasztikus kavalkádban jelen van a nyugatias szellemiség és a szigorú tradíciók közé szorított életvitel is, és mindezt csupán néhány kilométer választja el egymástól.
A történet a kurdok lakta Anatóliában kezdődik, megjárja Los Angelest – és kinek így, kinek úgy – de Isztambulban ér véget.
Dilara szüleivel Törökországból települ át az Államokba, ahol nyugalmas életet éltek mindaddig, amíg a lány hozzá nem ment a dúsgazdag, szintén török Kerim Kahramanhoz. A fiatal férfi a szenvedély elmúltával méltatlan helyzetek sokaságába sodorja újságíróként dolgozó feleségét, aki belefáradva házasságába úgy dönt, hogy elválik férjétől.
kerim sajátos eszközökkel harcol azért, hogy megtartsa látszatházasságát.
A Los Angeles Times Dilarát kiküldi Törökországba egy interjú elkészítésére, ahol a nő megismerkedik egy festővel és az igazi szerelemmel. A művész egy furcsa kapcsolatban tengődik, és miután rátalál a számára tökéletes nőre – rossz döntései miatt – hamar el is veszíti őt.
A regény nem szűkölködik a különleges karakterekben és hihetetlen sorsokban. találkozunk itt küldetéstudattal, mely merényletbe torkollik, igaz barátsággal, melyet a szerelem nevében árulnak el, és fanatikus vallásgyakorlóval, aki megkeseredett magányában.
Fordulatos módon keresztezik egymást ezek a végletes életutak ahhoz, hogy a történet végére mindenki elnyerje azt, amit az életben kiharcolt magának.
Rendelés leadásnál érdemes regisztrálni!
A megrendelt és átvett termék értékének 10%-át utána pontok formájában visszakapod. (Akciós termék esetén 4%-ot). A pontokat 360 napig tudod levásárolni.
**********
Szállítási díjak (2023.05.13.-től) |
Packeta csomagpont - Magyarország |
990 Ft (15.000 Ft felett ingyenes) |
Packeta házhozszállítás belföldön |
1 690 Ft |
Packeta - Házhozszállítás Szlovákia: |
3590 forinttól |
Személyes átvétel (Budapest, IX. ker): |
INGYENES |
GLS futár belföldön: |
1 890 Ft |
GLS csomagpont belföldön: |
1 390 Ft |
Foxpost automata: |
1 340 Ft |
Külföldre a Packeta futárszolgálattal küldünk csomagot. A díj a zónától függ. Külföldi szállítás részleteiért klikk ide: Szállítási díjak