Jenny Fields, a cipőkirály leánya ápolónőként dolgozik egy bostoni kórházban. Férjhez menni nem akar, gyereket viszont igen, ezért egy haldokló háborús sebesülttel ejteti magát teherbe. Ily módon egyszer s mindenkorra végzett a férfinemmel, a továbbiakban a gyermek nevelésének szenteli életét – elszegődik egy iskolába ápolónőnek hogy fia, Garp fejlődésének menetelét, választott tantárgyait, tanárait is ellenőrizni tudja. Kész csoda hogy ezek után Garpból normális ember lesz, hogy a világban – annak minden borzalmával: erőszak, gyilkosság, megbecstelenítés, autóbaleset, csonkítás – mégis megállja helyét. Garp írónak készül. Minő véletlen, ekkor már az anyja is. Bécsben töltött tanulmányútjuk s az ott létrejött alkotások eredményeképpen Jenny tesz szert nagyobb hírnévre, akaratlanul egy feminista mozgalom élére kerül, emiatt később híressége jutalmául erőszak áldozata. De első művével Garp is pályadíjat nyer – szerelme kezét, aki csakis híres, de legalábbis a hírnév irányába mutató íróhoz hajlandó feleségül menni. Boldog házaséletüket egy ideig nem árnyékolják be házasságon kívüli kapcsolataik – a nem várt borzalmak épp ezért annál elemibb erővel érik az érdekelteket s az olvasót. John Irving groteszk, posztmodern rémmeséje jelentős mű, az elmúlt évtized amerikai irodalmában kevés a hozzá fogható maradandó érdekességű újdonság.
**********
Bővebben a könyvek állapotáról, azok megjelöléséről ebben a blogban olvashatsz, klikk.
| Szállítási mód / Delivery Method |
Díj / Fee 2026.03.01.-től
|
| Személyes átvétel / Personal Pick-up (Budapest, Corvin-negyed) |
INGYENES / FREE |
| GLS csomagpont / GLS Parcel Point (HU) |
1390 HUF |
| (5000 Ft felett INGYENES - Csak előre fizetéssel / Free over 5000 HUF - Prepayment only) |
| Foxpost automata / Foxpost Box |
1390 HUF |
| Packeta csomagpont / Packeta Pick-up Point (HU) |
1390 HUF |
| GLS futár belföldön / GLS Home Delivery |
1890 HUF
(50% 945 HUF)
|
| ( 5000 Ft felett 50% kedvezmény - Csak előre fizetéssel / 50% OFF over 5000 HUF - Prepayment only) |
| MPL postapont és postán maradó / MPL Post Point & Post Office (HU) |
1690 HUF |
| MPL házhozszállítás / MPL Home Delivery (HU) |
2290 HUF |
Külföldre a Packeta futárszolgálattal küldünk csomagot. A díj a zónától függ. Külföldi szállítás részleteiért klikk ide: Szállítási díjak