Kukorelly Endre harminc év lírai terméséből válogatta ki, írta át, rendezte új szerkezetbe verseit az első kötettől (A valóság édessége, 1984) a legutóbbiig (Mennyit hibázok, te úristen, 2010). A gyűjteményben az olyan emblematikus darabok mellett, mint a Vojtina-redivivus című Arany-átirat, a H.Ö.L.D.E.R.L.I.N.-ciklus vagy a nagy sikerű Samunadrág gyerekversei, kötetben még nem publikált legújabb művei is helyet kaptak.
A Mind, átjavított, újabb, régiek a legteljesebb összefoglalása egy olyan szerző lírai pályájának, aki mérhetetlen műgonddal „hibázó”, eltéveszthetetlenül egyedi költői nyelven, zavarba ejtő eleganciával vonja kérdőre, „javítja át” a költészetről alkotott konvencionális fogalmainkat.
„Van, aki próbálkozik [K. E.] írásaival, de azt gondolja, ez neki magas. Van, aki azt, ez neki alacsony. Van, akinek tetszik. Mindenki más. (Hogy legyen egy általános kijelentés is.) Én például azt gondolom, szövegeinek elég kis része rossz, a nagy része elég jó, és helyenként baromi jó. Vagyis erős.” Farkas Zsolt
Kukorelly Endre 1951-ben született Budapesten.
Költő, író, de volt többek között sorkatona, kézirattáros, szerkesztő, újságíró, a Szépírók Társaságának elnöke, valamint 2010 és 2013 között 30 hónapig az LMP parlamenti képviselője.
Rendelés leadásnál érdemes regisztrálni!
A megrendelt és átvett termék értékének 10%-át utána pontok formájában visszakapod. (Akciós termék esetén 4%-ot). A pontokat 360 napig tudod levásárolni.
**********
Szállítási díjak (2023.05.13.-től) |
Packeta csomagpont - Magyarország |
990 Ft (15.000 Ft felett ingyenes) |
Packeta házhozszállítás belföldön |
1 690 Ft |
Packeta - Házhozszállítás Szlovákia: |
3590 forinttól |
Személyes átvétel (Budapest, IX. ker): |
INGYENES |
GLS futár belföldön: |
1 890 Ft |
GLS csomagpont belföldön: |
1 390 Ft |
Foxpost automata: |
1 340 Ft |
Külföldre a Packeta futárszolgálattal küldünk csomagot. A díj a zónától függ. Külföldi szállítás részleteiért klikk ide: Szállítási díjak