"Ígéret szép szó… Ez esetben azonban döcögve teljesült az ígéret. Amikor 2007-ben bemutattuk a Lovas mesék néven futó sorozat első, „A táltossá lett kiscsikó” című meséjét, 28 verssel, és szép fotókkal ékesítve, abban bíztunk, hogy sorban születnek majd meg a csikók és lovacskák meséi, és képesek leszünk tartani, amit terveztünk: „…évente két újabb mesével jelentkezünk.” Azóta hét szerző küldött be csikóról szóló kéziratot, de egyiket sem találtuk olyan színvonalúnak, hogy méltó folytatása legyen az első mesének. Úgy telt el három év, hogy hordoztam magamban egy mesét, már csak a kellő és elegendő időnek kellett eljönnie, hogy megírhassam, végül 2010 januárjában, kemencénk melegénél megszülethetett ez a könyv, melyet jó szívvel ajánlok a csikók és lovak rajongóinak, és azoknak is, akiket ez a mese vezet majd el a pacik szeretetéhez. A történetet az a kiscsikó meséli el az olvasónak, aki a „Táltossá lett kiscsikó” című történet végén megszületett. Sok öröme lesz annak, aki Orkán szavaiból szeretné megismerni a lovas tanyát és a világjárás során megismert egzotikus állatokat. Ehhez kívánok hasznos olvasgatást és jó utat!" (A szerző)
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-18:00
Szombat: 11:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!
Idegennyelvű könyvet keresel? Angol, német, svéd, olasz, francia, holland, orosz, japán, török, görög, ukrán, spanyol, stb... A magyar nyelvű antikvárium mellett megtalálod a BookWorm secondhand bookshopot is. Cím: Bp. IX. Ferenc krt 43. Shop: BookWorm.hu