Szabó Magda műveinek összkiadásában jelenik meg az írónő két kitűnő, méltán népszerű regénye.
Az őz (1959) vádirat mindenki ellen, aki vétkes egy ember emberi mivoltának elpusztításában: gyilkosok és áldozatok regénye ez a könyv. Gyilkos Józsi, a „Három Huszár” kocsmárosa, és gyilkos Encsy Eszter, a történet hőse, a színésznő: ki-ki a maga eszközeivel. De e két gyilkos mögött ott lapul a harmadik is, a legveszedelmesebb: a kor, amely iszonyatba fullasztotta a színésznő gyermekéveit, aknamezőre küldte Emilt, korai sírba a munkára képtelen, virágait babusgató édesapát, s kipusztított Eszterből minden hitet, bizalmat, örülni tudást. Míg a történet gyilkosai és áldozatai megfutják pályájukat, a regény lapjairól az irgalmatlan szenvedélyek forró-hidege süt.
A Danaida (1964) cselekménye egy szokványos önéletrajz mottóként közölt száraz szavaiból nő ki, szinte feltartóztathatatlanul. Már első lapjain eleven áramlásba, nyílt forgók és rejtett örvények közé kerülünk, s a szeretet és gyűlölködés engesztelhetetlen pólusai között áll elénk a regény főalakja, Csándy Katalin, aki éberen figyeli önmagát és mindazokat, akikkel kapcsolatba kerül, figyelme azonban apró körön belül vándorló lámpa fénye, mely csupán családja, szerelmei, csalódásai körül próbálja felderíteni a homályt, a nagyobb összefüggéseket szem elől téveszti. A Danaida arra int, hogy a kicsinyes személyi gondok, ha elmerülünk bennük, s az élet nagyobb eseményeire, a világra nem figyelünk, útvesztővé lesznek.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-18:00
Szombat: 11:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!
Idegennyelvű könyvet keresel? Angol, német, svéd, olasz, francia, holland, orosz, japán, török, görög, ukrán, spanyol, stb... A magyar nyelvű antikvárium mellett megtalálod a BookWorm secondhand bookshopot is. Cím: Bp. IX. Ferenc krt 43. Shop: BookWorm.hu