Az Angster-orgonák titka
Tolvaly Ferenc író, filmrendező 1957-ben született Marosvásárhelyen. Családjával tizenhét évesen hagyta el Erdélyt. Németországban végezte tanulmányait a Friedrich Alexander Egyetemen, illetve a Müncheni Filmfőiskolán. Filmrendezőként, forgatókönyvíróként és producerként dolgozott, a rendszerváltozás után tért vissza Magyarországra. Szerepet vállalt a hazai reklám- és médiaiparban. Üzleti tevékenysége mellett folyamatosan ír.
A Zsolnay-kód szerzője ezúttal Pécs másik nevezetes dinasztiájának, az orgonaépítő Angstereknek állít emléket.
Angster József, az ükapa (1834-1918) Európa legjobb műhelyeiben tanulta a szakmát. Mesterlevelét Párizsban szerezte a Notre-Dame orgonájának tekintélyes építőjénél. Hazatérve Pécsett telepedett le, műhelyt alapított, melyben nyolc évtized alatt körülbelül ezerháromszáz orgona és háromezer hatszáz harmónium készült: három orgonaépítő generáció munkája. Angster József rövid idő alatt Európa egyik legkeresettebb szakemberévé lett – Mesterművész –, gyára a Monarchia legjelentősebb üzemévé nőtte ki magát.
Az ükapa naplót vezetett. Ennek alapján írta meg Tolvaly Ferenc a maga naplóverzióját. Az emlékezőé az első földi hang.
A második földi hang regénybe foglalja Angster József történetét. Fantáziajáték.
A harmadik földi hang Bérczi Zsófiáé, a kései Angster-leszármazotté, aki színpadi műben eleveníti meg világhírű felmenőit.
Három egymásba fonódó műfaj, három regiszter. És az égi zene, az égi hang.
Rendelés leadásnál érdemes regisztrálni!
A megrendelt és átvett termék értékének 10%-át utána pontok formájában visszakapod. (Akciós termék esetén 4%-ot). A pontokat 360 napig tudod levásárolni.
**********
Szállítási díjak (2023.05.13.-től) |
Packeta csomagpont - Magyarország |
990 Ft (15.000 Ft felett ingyenes) |
Packeta házhozszállítás belföldön |
1 690 Ft |
Packeta - Házhozszállítás Szlovákia: |
3590 forinttól |
Személyes átvétel (Budapest, IX. ker): |
INGYENES |
GLS futár belföldön: |
1 890 Ft |
GLS csomagpont belföldön: |
1 390 Ft |
Foxpost automata: |
1 340 Ft |
Külföldre a Packeta futárszolgálattal küldünk csomagot. A díj a zónától függ. Külföldi szállítás részleteiért klikk ide: Szállítási díjak