Dai Sijie: Balzac és a kis kínai varrólány

Az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere volt Franciaországban a kínai születésű, de közel két évtizede Párizsban élő filmrendező és író, Dai Sijie önéletrajzi ihletésű regénye. A könyv két főhősét, a tizenhét éves narrátort és barátját, az egy évvel idősebb Luót – mindketten osztályellenségnek nyilvánított burzsoá-értelmiségi, nevezetesen orvos család fiai – a kulturális forradalom idején átnevelő táborba, egy isten háta mögötti kis hegyi faluba küldik, koldusszegény és hihetetlenül tudatlan parasztok közé. A hajdani ópiumtermesztők, akiket már régen „jó útra térített”, átnevelt Mao rendszere, gyanakodva és ellenségesen fogadják a fiúkat. A két jó barát a földeken és a rézbányában dolgozik – embertelen körülmények között. Éheznek, fáznak és ami a legrosszabb, állandóan rettegnek. Ám egy napon hatalmas boldogság és szerencse éri őket: tulajdonukba kerül egy, tiltott nyugati szerzők (Balzac, Hugo, Stendhal, Dumas, Dickens) kínaira lefordított műveivel teli láda. Egy addig ismeretlen, káprázatos, új világ tárul fel előttük. A regény narrátora a kincs elvesztéséről és a leleplezéstől való félelmében Balzac egyik művének néhány sorát felírja birkabőr bekecse belső oldalára: az irodalom melegíthet-melengethet is – nemcsak a testet, de elsősorban a lelket. Na és persze a szívet, amit alkalomadtán teljesen meg is lágyíthat. Ezért olvassa fel Luo Balzac regényét szerelmének, a címszereplő kis kínai varrólánynak. A lányt azonban annyira megváltoztatják, „átnevelik” a hallottak, hogy egy napon búcsút mond egész addigi életének, még kedvesének, Luónak is, és a városba indul szerencsét próbálni. Az ifjú kínai Pügmalion és a nagy francia regényíró új életet lehel egy kis varrólányba, szabad, független nővé és emberré változtatja. A művészet hatalma végtelen. Dai Sijie regénye megrendítő, hiteles dokumentum a kulturális forradalom éveiről, Mao Kínájáról, a regény három ifjú hősének remekbe szabott, finom, intelligens humorral átszőtt Bildunsgromanja, amolyan kínai „Érzelmek iskolája”, és szívből jövő, őszinte tisztelgés az irodalom előtt, amely reményt, hitet adhat, sőt életben tarthat.