Miért tűnik úgy, mintha a rock and roll legnagyobb hőseinek két szívük lett volna? Elvis, Johnny Cash és társaik a pályájuk elején gospeleket énekeltek, de életvitelükkel később ők maguk definiálták az Istent dicsőítő dalokkal tökéletesen ellentétes rock and rollt mint létformát is. Miért van az, hogy a rock and roll más hősei pedig kifejezetten az ördöggel kívántak cimborálni?
És mit tegyen az a Jézusban hívő ember, aki számára ezek a dalok és előadóik, sőt, a tágan értelmezett popkultúra jelenti a napi szellemi betevőt? Mit gondol rólunk Isten, ha olyan zenét hallgatunk, olyan filmet nézünk és olyan könyvet olvasunk, amelyben erősen jelen van az a bizonyos „.. walk on the wild side"?
A Jézus és a rock and roll egy személyes hangvételű útkereső és útmutató könyv. Elkötelezett, de másokat megérinteni szándékozó, szórakoztatóan komoly vallomás és misszió egyszerre.
„Úgy éreztem, hogy előbb be kell mutatnom az univerzumot, amelyben élek, ahhoz, hogy sokkal jobban érthető legyen minden, ami utána jön. Elő kell vezetni egy gondolkodást, be kell mutatni fogalmakat, amelyekről alapesetben mást gondolunk – mindezt azért, hogy utána érhető legyen minden hivatkozás." (Horváth Gergely)
Rendelés leadásnál érdemes regisztrálni!
A megrendelt és átvett termék értékének 10%-át utána pontok formájában visszakapod. (Akciós termék esetén 4%-ot). A pontokat 360 napig tudod levásárolni.
**********
Szállítási díjak (2023.05.13.-től) |
Packeta csomagpont - Magyarország |
990 Ft (15.000 Ft felett ingyenes) |
Packeta házhozszállítás belföldön |
1 690 Ft |
Packeta - Házhozszállítás Szlovákia: |
3590 forinttól |
Személyes átvétel (Budapest, IX. ker): |
INGYENES |
GLS futár belföldön: |
1 890 Ft |
GLS csomagpont belföldön: |
1 390 Ft |
Foxpost automata: |
1 340 Ft |
Külföldre a Packeta futárszolgálattal küldünk csomagot. A díj a zónától függ. Külföldi szállítás részleteiért klikk ide: Szállítási díjak