Vámpíros regények

A köztudatban a vámpír misztikus, vérivó, emberforma kitalált lényt jelent. Vámpirizmusnak lehet nevezni, hogy egy lény más lényektől nyer valamilyen formában energiát.

Konkrétan a vámpír szó és a hozzá kapcsolódó hiedelemvilág csak legfeljebb a középkorig nyúlik vissza. Korábbi formáit másként nevezték. Nincs egyetlen körülhatárolható eredet, bár sokat kutatják megszállottan több száz éve. Azt viszont tudjuk, hogy 1732-től vizsgálják orvosi és tudományos szempontból is a kérdést. 1755-től be is tiltják a vámpirizmussal kapcsolatos mindennemű dolgot, és 1786-ban porolják le hivatalosan a témát.

Korábban vérivóknak, vérivó vagy emberevő démonoknak, szellemeknek, boszorkányoknak, lidérceknek, stb. nevezték őket. Formájuk besorolástól tekintve lehetett többféle is, és alakváltoztató képességük is bonyolítja a dolgot.

A vámpírok gyakori szereplők a horror- és fantasy-irodalomban és -filmekben.

Az első modern kori vámpírtörténetet Byron orvosa, John William Polidori írta 1816-ban egy baráti költői versenyen (ugyanerre a versenyre készült Mary Shelley Frankenstein című regénye). A regényben szereplő kalandor vámpírt Byronról mintázta.

Mára a vámpír szó összekapcsolódott a szexualitással, az emberben megbúvó állattal, a 19. század vadromantikájával, és a titokzatossággal. A szerepjátékok és gótikus-fantasy filmek folyományaként a szónak valódi szubkultúrája alakult ki, ahol is „vámpíros” a hosszú fekete bőrkabát, a titokzatos viselkedés, a vadság, és az agresszió is. Ezekben a szubkultúrákban a vámpírokkal kapcsolatos hiedelmek legtöbbje tovább él, gyakori szabályok, hogy a vámpírokat megöli a napfény, nappal alszanak és nem léphetnek be hívatlanul halandó otthonába; a vámpírok mindig rendkívül szépek, és élethosszuk végtelen, vagy többszöröse az emberi élettartamnak.

A vámpír szónak sosem múló divatja keletkezett Európában elterjedése után és ez a divat egyre inkább csak terjeszkedik. A vámpírregények népszerűnek számítanak a távol-keleti lektűrirodalomban is.

 

Híres vámpírtörténetek

Noha rengeteg vámpír-történet létezik és számos újabb mű jelenik minden évben, az alábbi felsorolás a teljesség igénye nélkül készült, kiemelve a legmarkánsabb filmeket, regényeket, a lehető legjobban igyekezve bemutatni a téma széleskörűségét:

 

  • Bram Stoker: Drakula, 1897 könyv; 1931 film Lugosi Bélával; 1992 Coppola-film
  • Nosferatu - Murnau; 1922 némafilm; 1979 Herzog-film
  • Roman Polański - Vámpírok bálja (film 1967), Jim Steinman és Michael Kunze (musical 1997)
  • Anita Blake - 1993-tól, Laurell K. Hamilton könyvsorozata
  • Vámpír Brooklynban - 1995 Craven-film
  • Drakula halott és élvezi - 1995 amerikai filmvígjáték Leslie Nielsennel
  • Alkonyattól pirkadatig (1996. amerikai film, Quentin Tarantino rendezésében és szereplésével)
  • Anne Rice krónikák / Interjú a vámpírral; Kárhozottak királynője (könyvek és amerikai filmek)
  • Buffy, a vámpírok réme (1997-2003. amerikai film és filmsorozat)
  • Angel (1999-2004. amerikai filmsorozat)
  • Penge / Blade (1998; 2002; 2004 amerikai filmtrilógia)
  • Drakula 2000 (2000 Lussier-film; főszereplő Gerard Butler)
  • Van Helsing - 2004 film
  • Bloodrayne (2002-es akció/kaland videójáték; 2005 horror/fantasy film)
  • Underworld (2003; 2006; 2009; 2012 amerikai filmkvadrológia)
  • Vámpírakadémia (Richelle Mead könyvsorozata eredetiben 2007-től, magyarul 2009-től)
  • True Blood – Inni és élni hagyni / True Blood (Charlaine Harris könyvsorozata és az HBO saját gyártású sorozata 2008-tól)
  • Vámpír könyvek (Darren Shan ifjúsági horror regénysorozat, melyből filmet is készítettek 2008-tól)
  • Evernight (Claudia Gray regénysorozata 2008-tól; korai online browser-based szerepjáték)
  • Jeaniene Frost: Cat and Bones Vámpírvadász könyvsorozat
  • Vámpírnaplók / The Vampire Diaries (2009-2017-ig tartó sorozat)
  • Az Éjszaka Háza / House of Night (P.C. Cast és Kristin Cast regénysorozata)
  • Stephenie Meyer Alkonyat-sorozata, mely átértelmezi a hagyományos vámpír-szemléletet (romantikus, vegetáriánus - csak állati vért fogyasztó - vámpírok)
  • Tökéletes teremtmény (film)
  • Engedj be! - világsikerű vámpírfilm
  • Interjú a vámpírral (1994 - amerikai film)
  • írók: Trevor Munson, Ron Koslow [film: Holdfény - Moonlight (amerikai film sorozat 2007-től)].
  • Lestat musical - Elton John
  • Bloodlust (2010-től folyamatosan megjelenő, magyar szerzői fantasy / cyberpunk képregény)
  • Daybreakers - A vámpírok kora (Daybreakers, 2009)
  • Castlevania (1986 - napjainkig, videójáték sorozat)
  • The Originals - A sötétség kora (2013-2018-ig tartó amerikai sorozat)
  • Legacies - A sötétség öröksége (2018-tól napjainkig tartó amerikai sorozat)

(wiki)

Nézet:
Sorrend: