A ​francia felvilágosodás nagy bölcselő-írójának, A törvények szelleme s a Perzsa levelek híres szerzőjének ez a műve ma is friss és eleven, tanulságos olvasmány: a történetfilozófiai esszének s általában az esszének valóságos mintapéldája.

    Montesquieu nem a római történelmet meséli el: ez inkább csak ürügy mondanivalója kifejtésére. Ő az „igazság tanúja” akar lenni; boncol, elemez, összevet, s végül olyan következtetéseket von le, amelyek ma is, a gyakorlatban is hasznosíthatók. Elsősorban az igazságosabb társadalmi rendszer megteremtésének a lehetősége foglalkoztatja, a szabadság és a jólét, az eszményi államrend, a jó és rossz törvények következményeinek konok kutatása, az értelem keresése. Mindent összefüggéseiben vizsgál: a kormányzás formáit – melyek közül legjobbnak a köztársasági formát tartja –, a politikai intézményeket, a nevelést, a tulajdonviszonyokat, a háborúkat, hódításokat, az állam nagyságát és hanyatlását.

    Tiszta, világos stílusban és elegánsan megfogalmazott esszéje, persze, ma már nem minden megállapításában helytálló, de eleven marad sok-sok gondolata, s főleg az a meggyőző érvelése, hogy a politika végső és legfőbb célja nem az állam hatalmának, hanem az emberek boldogságának a biztosítása.

**********